Jegyzetpakolás, olvasgatás... összegeztem, mi maradt az utókorra a magyar szakos tanulmányaimból.
ÉrdekelJegyzetpakolás, olvasgatás... összegeztem, mi maradt az utókorra a magyar szakos tanulmányaimból.
ÉrdekelAz élmények mellett megbújva, mivel köztudottan a 14–19 éves korosztály a legbölcsebb az emberiségben, fellelhető nem kevés meglátás, ismeret, amelyből párat most megosztok. Persze csakis a legfontosabbakat.
ÉrdekelEz egy elég rég papírra vetett ötlet egy anonim körről, ahol különböző meselények önthetik ki a szívük. Ennek az elkészült kis szösszenete került fel.
ÉrdekelMindig meggyűlt egyetemistakoromban a bajom a vonatközlekedéssel. Pár alkalommal még papírra is vetettem kalandjaim.
ÉrdekelA My Days of Mercy elsőre felületes, divatot meglovagló filmnek tűnhet. De ha picit a mélyére ásunk, talán találunk még benne értéket.
ÉrdekelÚjabb bűnös élvezet a láthatáron. A Zombiland első része az egyik kedvenc horrorparódiám. 10 évet kellett várni a folytatásra, lássuk, ennyi idő alatt megromlottak-e már a járkálók.
ÉrdekelAz Utódok-sorozattal még a húgom ismertetett meg. Sose gondoltam, hogy a végéig fogom követni a sorozatot. Ez tipikusan az a széria, ami a negatívumai ellenére is bűnös élvezet. A harmadik felvonás a záródarab. Rosszak vagyunk, velejéig?
ÉrdekelHosszabb lélegzetú ajánló a Mother fort Salem című sorozathoz. Boszorkányok, hangmágia, ősi titkok bújnak az epizódrészek között, nem érdemes kihagyni.
ÉrdekelA St. Trinian's 2007-es feldolgozása és a 2009-ben napvilágot látott folytatása egy olyan alkotás, mely nem nyeri el mindenki szimpátiáját. Nem lehet középúton megállni, vagy utálni fogod, vagy imádni. Egy bűnös élvezet, amely St. Trinian áldását élvezi, de ki az a St. Trinian?
ÉrdekelA Lucasfilm 2015-ben elkészítette a Szentivánéji álom átiratát. Szerintem ez az alkotás azonban több, mint egy Shakespeare-adaptáció. A Különös varázs nem csak címében különleges.
ÉrdekelEgy könyv olvasása után sok gondolat marad az ember fejében. Néhányan beszélgetnek róla vagy egymagukban morfondíroznak a felmerült kérdéseken. Én most egy novellába öntöttem az érzést.
ÉrdekelTinikorom meghatározó könyvsorozata volt. Sokéves pihenés után Mia ismét tollat ragadott, és papírra vetette, hogyan telnek felnőtt életének első évei.
ÉrdekelHiába érezzük úgy, hogy minden rendben van az életünkben, bármikor történhet valami váratlan. Szilasi sem számított arra, hogy egy egyetemi óra alatt rohamot kap, és kiderül, hogy agydaganata van.
ÉrdekelRitkán olvasok verseskötetet, nem vagyok rímelős típus. Ez a könyv egy kivétel, ami erősíti azt a szabályt.
ÉrdekelRetró vizeken evezve is akadnak olyan darabok, melyek most is kihagyhatatlanok. A 2012-es Lollipop Chainsaw című hack and slash a japán humor egy csodás ékköve a Ps3 és Xbox360-as gépekre.
ÉrdekelA Telltale szerintem egyik jobban sikerült darabja a The Walking Dead-széria. Régen volt már, nem is ma írtam, de most került elő a fiókból.
ÉrdekelEgy egyszerű, mégis nagyszerű beat-em-up játék, amely a hasonló alkotások hőskorát idézi.
Érdekel