A minap a kezembe akadt egy kis füzet. Még a gimnáziumból maradt az utókorra. Bele is lapoztam, és a nosztalgia egy akkora tockost nyomott a kobakomra, hogy a szék támlája adta a másikat. Nem állíthatom, hogy életem legjobb időszaka éppen a gimi lett volna, de azért akadnak a sorok között boldogabb pillanatokat megörökítők is. Ám az élmények mellett megbújva, mivel köztudottan a 14–19 éves korosztály a legbölcsebb az emberiségben, fellelhető nem kevés meglátás, ismeret, amelyből párat most megosztok. Persze csakis a legfontosabbakat.
Biológiaismereteim biztos sokat tágultak az évek során, de talán a leghasznosabb tény, melyet magamra szedtem, hogy a sarkköri állatok zsírja egészségesebb, mint amiket mi itt európai barbárok fogyasztunk. E mellé pár, az élethez elengedhetetlen dolgot is megtanítottak nekünk, mint például, hogy az orrunk a szánk mellett segít a légzésben, mert azon is lehet levegőt venni, illetve hogy ha urán tartalmú fogkrémmel mosunk fogat, nem érdemes lenyelni.
Logikai készségeket is pallérozott az iskola. Mára triviális a gondolat, miszerint ha a kukás nem dolgozik, ugye akkor minden tele lesz szeméttel, a pékség is. De ha a pék nem dolgozik, akkor egyértelmű, hogy a kukás meghal.
Nem csoda, hogy a magyar nyelv szerelmese, az irodalom szorgos művelője lettem. A gimnázium kiváló táptalaja volt bimbódzó kapcsolatunknak. Innen tudom, hogy a metaforának két része van, a meta és a fora. Drámák terén se hagytak parlagon, az első komoly tragédiát a gimis irodalomórákon élhettem át, mikor kiderült számunkra, hogy Antigonénak azért kellett meghalnia, mert el akarta ásni a testvérét. Ekkor még nem voltam a nyelvtan legjobb barátja, de azért abban máig biztos vagyok, hogy a "halálnak halálával holsz" sor egyértelműen a hal álláról szól. És természetesen az is bizonyos, hogy a nincs a "nemlét" igéje.
Fizikaórán se tétlenkedtek a tanáraim. Megosztom veletek a titkot, hogy a falevelet vörös színűnek látjuk ősszel, de nem azért, mert az tényleg vörös lenne. Igazából csak a vörös fénysugarakat veri vissza. A falevél tulajdonképpen átlátszó. Ebből arra következtethetünk, hogy a falevél igazából nem is létezik. Ha pedig még picit gyűrjük az agytekervényeket, egyértelművé válik, hogy semmi sem létezik. Megemlíteném, hogy a fizikatanár azért kitett magáért. Három tudományágat okított egyszerre, fizikát, logikát és filozófiát.
Történelmi ismeretekből se akadt hiány. Tán a legfontosabb, hogy a II. világháború olyan, mint a Barátok közt, sose lehet tudni, ki kivel van.
Egyházi iskola lévén kaptunk továbbképzést a hit terén is. Azóta tudom, hogy ha fehéren füstöl egy ház kéménye, meglett az új pápa.
De gondoltak azokra is, akik másfajta természetfelettiben akartak hinni, esetleg a szuperhősök világában találják meg önmaguk. Nem egyszer kaptunk kiképzést arról, hogyan kell még az iskolába lépés előtt felvenni az iskolaköpenyt, amit a bent lévő szekrényben tároltunk. Máskor meg időutazási ismeretekkel gyarapodhattunk, mikor megrovás járt azért, mikor 7.15-kor még nem voltunk 7.30-ra a díszteremben.
A balesetvédelem területén is kaptunk oktatást. Például máig emlékszem, hogy az igazgatónak kell elhagyni utoljára az égő erkélyt. Emellett még azt se árt észbe vésni, hogy az öngyilkosság veszélye, hogy meghalhatsz tőle.
Számtalan bölcselettel folytathatnám még a sort, de hadd zárjam a gondolataimat egyik tanárom (tán a történelemoktató) szavaival:
„Önök eljönnek, és kíváncsian hallgatják, hogy itt szerencsétlen tanár produkálja magát. Aztán hazamennek, és próbálják minél hamarabb elfelejteni, amit hallottak."
A szó elszáll, a gondolat szertefoszlik, de jelentem, az írás megmarad.