Szikráznak a fények, karácsonyfa áll a szobában. Egy apuka egy meglehetősen zöld karácsonyi pulcsiban ül egy annál is zöldebb kanapén, kezében egy kis notesz, ez meglepő módon, egyáltalán nem zöld, a férfi elgondolkodva nézi a lapokat, majd elkezd sercegni a toll a papíron.
„Régen havazott is ilyenkor, hóemberek kémleltek be a meleg szobákba a házak ablakain. Manapság maximum a párába rajzolt mosolygós arcok tekintgetnek be az üvegen, esetleg egy-egy sárkupac púposodik az utak mentén. Gyerekkoromban folyton azt mondták az idősek, hogy régen minden jobb volt. Mennyire utáltam, mikor elhessentettek ezzel a kijelentéssel, mégis, mennyire igazuk volt. Régen csakugyan jobb volt minden, még a karácsony is...”
– Apa, apa – egy kisfiú vet sziklát a férfi gondolatfolyamja elé –, nézd, mit rajzoltam! – A fiúcska apja orra elé nyom egy papírt.
– Nagyon jó lett! Kinek rajzoltad?
– Természetesen a Jézuskának! Ajándékba csináltam!
– Biztos örülni fog neki, mutasd, mik vannak rajta – az apuka maga mellé ültette a gyereket, térdére fektette a színes rajzot, és várta, hogy mit mesél a képről a fiú.
– Olyat akartam neki rajzolni, aminek örülni fog. Ez egy karácsonyfa – mutatott egy nagyobb zöld alakra a gyerek. – Rajzoltam rá díszeket, ezért nem csak egy fa, hanem karácsonyfa.
– És milyen díszek vannak rajta?
– Van rajta gyertya, látod? Tudom, hogy mi nem teszünk rá, de a suliban azt mondta a tanár néni, hogy régen raktak. Miért raktak a fára gyertyát? Nem féltek, hogy megégeti a fát?
– Vigyáztak rá, nem rohangáltak a gyerekek ész nélkül a fa körül, ahogy azt neked se szabad. De több okuk is volt, hogy gyertyával díszítsék a fát. A fényt jelképezi, és Jézus életét. A gyertya is elalszik, ha elfogy a kanóc és a viasz. Jézus is így áldozta értünk az életét, hogy kisegítsen minket a sötétségből. Emellett a kanóc, a viasz és a láng hármasa a Szentháromságot is jelképezi.
– Mi nem teszünk idén gyertyát a fára?
– Nem, de az asztalnál gyújthatunk egyet, az majdnem ugyanolyan jó. Nem akarom, hogy anyu haragudjon, ha a kedvenc égőit gyertyákra cseréljük – magyarázta az apa, könnyebb volt a feleségére fogni, miért nem kerülhetnek lángok a fára, gyakran alkalmazta ezt a jó zsaru, rossz zsaru technikát. – Jó lesz úgy?
– Igen, nem kellene anyut felmérgelni, és én is szeretem az égőket. Vicces, ahogy bogozzátok őket, amikor kiveszitek a szatyorból. Rajzoltam a fára gömböket is, nézd! Ezek is olyan sok mindent jelentenek?
– Lássuk csak… A gömbforma a tökéletességet, a teljességet jelenti. És a színük is fontos. A zöld a remény színe, a piros a bőségé és a jólété, a fehér pedig a tisztaságot, az ártatlanságot jelenti.
– És a kék?
– Azt nem tudom. Sajnos még én se tudhatok mindent.
– Majd megkérdezem anyát! Ő azt is tudta, hogy hol az az autó, amit a múlt héten elvesztettem.
– Anyu sok mindent tud, lehet, hogy ezt is. Az a képen egy angyalka?
– Igen-igen, a fa tetejére akartam rajzolni. De féltem, hogy félni fog olyan magasan. Ezért áll a fa mellett inkább. Meg onnan ő is jobban látja a karácsonyfát.
– Az angyalok fontos szereplők a karácsonyi történetben. Emlékszel még hittanóráról, hogy miért azok?
– Hát… – gondolkodott el a fiú – nem ők szólnak a pásztoroknak, hogy hol találják a kis Jézust?
– De, de nem csak nekik szólnak. Sok embernek hirdetik az örömhírt. Szép szőke, kusza hajat rajzoltál neki. Azt tudod, hogy egyesek szerint miért szőkék az angyalok?
– Miért, minden angyal szőke?
– Hát ezt senki se tudja, tán még anyu se, de sokan azt mondják, hogy azért szőke a legtöbb, hogy emlékeztessenek bennünket a szalmára, ahova a kis Jézust fektették.
– És ezért minden angyalnak kötelező szőkének lenni? És amelyik nem az? Annak be kell festeni a haját?
– Nem, dehogy. Ez nem biztos, csak sokan mondják, hogy ez az oka. De biztos vannak olyan barna hajú angyalok is, mint te – az apuka beletúrt fia hajába, és utána megcsiklandozta a nyakát. – Nagyon szép képet készítettél, de tudod, mit rajzolhatnál még rá?
– Micsodát?
– Hát egy csillagot. Valahova kellene még rajzolni egy csillagot. Csak azért, hogy a Jézuska megtalálja az ajándékát. Ezzel odavezethetnéd, hogy nehogy itt felejtse. A bölcseket és a pásztorokat is egy csillag vezette.
– Igazad van, apa. Rajzolok rá – kiáltotta a fiú, megragadta a rajzot, és már szalad is a színes ceruzáihoz, hogy egy csillagot kanyarítson még a képre.
Ismét csönd van a szobában. A férfi a kezébe veszi a kis füzetet, kinyitja ugyanott, ahova már írt pár gondolatot. Elolvassa, majd kezébe fogja a toll és a gondolat szárát egyaránt, és folytatja:
„Bár ha jobban belegondolok, akkor ez nincs teljesen így. Nekem sose jutott eszembe ajándékot adni a kis Jézusnak. Mindig kapni szerettem az ajándékot, pedig mekkora öröm adni is valamit. Tán még nagyobb is, mint kapni.” A férfi egy pillanatra feltekint, eszébe jut, mekkora közhelyet állapított meg az imént, de ez nem zökkenti ki. Kikiált a kisfiának:
– Gergő, behoznád a ceruzákat meg pár papírt? Addig csinálok egy kis kakaót. Megisszuk, és közben én is rajzolnék valamit a Jézuskának. Szeretném én is valami különlegessel megajándékozni!