Kedves Jegyzetfüzet!
Szomorúan hallom, mit tervezel. Őszintén szólva nem igazán értem, miért tennéd ezt. Nap, mint nap találkozunk, kalandozunk együtt, de sose említetted, hogy valami komoly probléma lenne. Lehet, hogy túlterheltelek a napi tollgyakorlatok, novellavázlatok tömkelegével? Besokalltál a helyesírási hibák áradatától? Fulladozol a tintatengerben? Vagy karcol a durva százforintos tollhegy és nem tűröd tovább a fájdalmat? Bármi bánt is, ne tedd meg! A toll lecserélhető, az idő felszabadítható, de a közös emlékeink pótolhatatlanok. Ha távozol ebből a világból ezek az emlékek, kalandok is megsemmisülnek. A szavak – amiket hordozol – határoznak meg téged és engem is. Bármelyikünk szűnik meg létezni a világ ezen felén a másik is elvész utána. Olyanok vagyunk, mint manó meg a sipkája, mind fehér maci és a jéghegy, vagy mint Dávid és a kavicsa. Nem hagyhatjuk el egymást, ezt te is tudod. Bármi baj van, velem megbeszélheted. Minden megoldható, csak beszélni kell róla.
Szeretettel,
Barátod