Honnan jöttem, és hová megyek…meghatározza ki is leszek.
Egyszer, nem is olyan régen, a Pilisnek öblében, élt egy kis boszorkány. Faluja a köznapi emberek számára jelentéktelen porfészeknek tűnhet, de Meseföldön nagy hírnévnek örvend. Csodás története oly régről ered, mikor még török horda fosztotta a földet. Egy robosztus idegen katona olvasott varázsszavakat a menekülő honra: „Leány, várj!” – harsogta. Egy szép leány meg is torpant nyomban, szelleme azóta is itt áll, így született Leányvár.
Attól a naptól kezdve gyűlik a varázserő a Pilis szívébe. A gonosz fondorlatot felváltotta a fény bűvölete, így lett boszorkány a falu minden lányszülötte. A vidéken könnyű volt az élet, mindenki gyakorolta a varázsbeszédet. A külvilág lakói közül csak kevesen érthetik, mit jelent a csetresz, és sokat kell talpalniuk, míg a kergeforgó meglesz. Nem élhetik át, mekkora öröm, mikor az utcán sétálva egy rég elveszett lófejet találnak a susnyásban. No, nem holmi levágott dögnek kóka fejét, hanem a döcinek letört csúcsdíszét. Ott vigyorog mai napig az egyik kertben, csak egy igazi sváb boszorkányra kacsint szépen. Mert igazi sváb boszorkányok csak a faluban éltek. Aki nem tudta, mi a különbség sifonér és sifonyér között, azt a lófej elragadta. Még a falu embere se tudta, hova!
Itt élt a kis boszorka gyerekkorában. Megtanult sok jó és pár gonosz varázslatot, amit csak a vidék adhatott. Tudta, hogy a legrosszabb átok, mikor azt kívánod: „Átkozott legyen házad népe, és tikkelj a bal szemedre!” Ugyanis néha az átkozóra visszahullottak a szavak, ilyenkor neki a jobb szeme szakadt. Ellenszere ősi titok marad, tán csak a lófej az, aki tudja még az utat. Egyetlen baj a varázslattal csupán, hogy az a hír járja, csak a falu határáig terjed a hatása. Amint kilépsz a körből, a mágia lekopik rögtön. A lányka szerette a vidéket, és értette a csoda csínját-bínját, mégis ott kellett hagynia a családját. Búsongott is hosszasan a boszorka, hogy a határ az erejét így elragadta.
Történt egy napon, hogy a varázstalan földet járva egyszer csak kis falucskáját látta. Ott volt a varázs mind a virágzó fákban, mind az áttanult éjszakákban. Megnyugtatta a lányka szívét, hogy hiába jött el a mese földjéről, nem szakadt el végleg a boszorkányság tövétől.